Breaking News:
Győzelemmel búcsúznának - 2012. május 18. péntek, 17:28
London 2012 - Hét magyar birkózó, hét éremesély - 2012. május 17. csütörtök, 23:02
Kézi tipp: 28. forduló - 2012. május 17. csütörtök, 21:07
Vereséggel folytatták a lányok - 2012. május 17. csütörtök, 20:58
Kövesdiek nyerték a londoni magyar bajnokságot - 2012. május 17. csütörtök, 20:29
Felemás ökölvívó hétvége - 2012. május 17. csütörtök, 08:45


Bővített feladatkörrel működik januártól a MOB

IWIWSatartlapGoogle bookmarkFacebookJP-Bookmark
Alapvető változás áll be január 1-jétől a hazai sportéletben: az eddigi öt helyett egyetlen köztestület, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) veszi át az irányító szerepet, állami feladatokat ellátó civil szervezetként.

A sporttörvény erről is rendelkező módosítását december 5-én fogadta el a parlament, szigorítva egyúttal a doppingszabályokat, aminek nyomán a doppingvétség miatti szankció akár örökös eltiltás is lehet.
Megszűnik a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Nemzeti Sportszövetség, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség és Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége. Jelenlegi feladataikat a MOB veszi át úgy, hogy az eddig önálló szövetségek által irányított területek a MOB szakmai tagozataiként tovább működhetnek, vezetőik pedig az olimpiai bizottság alelnökei lesznek.
A MOB kompetenciája lesz az is, hogy a szakmai tagozatok működésére és feladataikra tekintettel döntsön az állami támogatás elosztásáról. A jövőben a működési alaptámogatást egy - a MOB javaslatára miniszteri rendeletben meghatározott - pontértéktáblázat alapján állapítják meg. Ezen felül támogatás csak  
programfinanszírozással, pályázati alapon járhat.
Állami pénzt csak olyan sportszervezetek kaphatnak, amelyek rendelkeznek fejlesztési stratégiával és teljesítik doppingellenes  
feladataikat. A támogatás felhasználásáról rendszeresen be kell számolniuk, annak nyomon követése és ellenőrzése pedig a sportállamtitkárság feladata.
Újdonság, hogy kiemelt sportegyesületekkel a négyéves olimpiai ciklusra szóló támogatási megállapodás köthető, e státus feltételeit rendeletben szabályozzák.
Bekerült a törvénybe az is, hogy a sportügyekért felelős minisztérium a kezelésében lévő állami tulajdonú ingatlanok vagyonkezelői jogát térítésmentesen átruházhatja az olimpiai bizottságra.
Változás továbbá, hogy a sportegyesületek mellett ezután a sportszövetségekkel szemben is lefolytatható csőd-, illetve felszámolási eljárás.
A jogszabály a versenyzők kötelezettségei között nevesíti a doppingellenes és a fogadási csalás elleni küzdelmet. Rögzíti emellett a doppingvétség tilalmát és azt is, hogy a versenyzők kötelesek alávetni magukat doppingvizsgálatnak.
A pozitív vizsgálati eredményt vagy a doppingvétséget megalapozó más magatartást és az emiatt hozott jogerős büntetést az eljárás befejezését követő három munkanapon belül a doppingbizottság nyilvánosságra hozza. Az indoklás szerint azért, mert mindenkinek joga van tudni, mely versenyző készül fel tiltott módon, mivel a legtöbb sportszövetség állami támogatást kap.
Kormányrendelet helyett ugyancsak a sporttörvény rendezi a jövő évtől, hogy a doppingfelelősség alól akkor mentesülhet a sportoló, ha bizonyítja, hogy a vétség elkövetésében még gondatlanság sem terheli, és igazolja, hogyan került tiltott szer a szervezetébe.
A sportfegyelmi, illetve doppingeljárás miatt kiszabható büntetéseket szigorítják: az eddig legfeljebb ötéves időtartamú eltiltás akár végleges is lehet, és nemcsak a sportszövetség versenyeire, hanem az edzéseken való részvételre is kiterjedhet. A vétkező sportszakembereket ugyancsak akár örökös eltiltással is szankcionálhatják. A maximális pénzbüntetés mindkét esetben az eddigi hat havi helyett egyéves átlagjövedelem lehet.
A törvénymódosítás fenntartja a lehetőséget, hogy a 14 éven felüli fiatal sportolókkal amatőr szerződést kössenek, azok időtartamát azonban egy évben maximálja. Ugyanakkor a jövőben az amatőr sportolók nem kaphatnak szponzori szerződés alapján pénzügyi támogatást. Azok a kontraktusok pedig semmisek, amelyekkel a szervezet a hivatásos sportolóinak a munkaszerződésben vagy megbízási szerződésben foglaltakon túl anyagi előnyöket biztosít.
A változtatás szűkíti azokat az eseteket, amelyekben az olimpiai járadék érdemtelenség miatt megvonható, így erre kizárólag akkor nyílik mód, ha az olimpiai érmes sportoló szándékos bűncselekményt követett el, és csak addig, amíg a büntetett előélethez fűződő joghátrányok alól nem mentesül.
A jogszabály arról is rendelkezik, hogy a nemzeti ünnepekre ezentúl kizárólag válogatott, illetve a sportág nemzetközi szövetségének versenynaptárában szereplő sportrendezvények szervezhetők.
A módosítás egyébként változtat a 2004-ben elfogadott sporttörvény előszaván is, kimondva, hogy Magyarország sportnemzet, valamint, hogy "minden embernek alapvető joga van a sporthoz, és e jogát az állam biztosítja, függetlenül attól, hogy versenysportról, a szabadidő eltöltéséről, a diák-, főiskolai-egyetemi sportról, a fogyatékkal élők sportjáról vagy az egészség megőrzéséről van szó".

MTI

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Legfrissebb kövesdi hírek

Győzelemmel búcsúznának

Győzelemmel búcsúznának

2012-05-18 16:28:04

Kézi tipp: 28. forduló

Kézi tipp: 28. forduló

2012-05-17 20:07:57

Vereséggel folytatták a lányok

Vereséggel folytatták a lányok

2012-05-17 19:58:57

Kövesdiek nyerték a londoni magyar bajnokságot

Kövesdiek nyerték a londoni magyar...

2012-05-17 19:29:12

Felemás ökölvívó hétvége

Felemás ökölvívó hétvége

2012-05-17 07:45:35

93 ezer forint a szurkolóktól

93 ezer forint a szurkolóktól

2012-05-16 18:14:39

Legfrissebb országos hírek

Országos és nemzetközi sporthírek

Mű- és toronyugró Eb - Hatodikként zárt a Kormos, Reisinger duó
A Kormos Villő, Reisinger Zsófia duó az utolsó, hatodik helyen zárt a szinkrontoronyugrás csütörtöki döntőjében az eindhoveni Európa-bajnokságon.
Bővebben...
Debreceni úszó Eb - Tizenkét címvédő az 570 versenyző között
Az Európai Úszó Szövetség (LEN) hivatalos statisztikája szerint 44 ország 570 versenyzője, köztük 12 címvédő vesz részt jövő héten a debreceni úszó Európa-bajnokságon.
Bővebben...
Kajak-kenu pótkvalifikáció - Kenuban nincs újabb kvóta, kajakban még lehet
A férfi kajakosokhoz hasonlóan egyenes ágon a kenusoknak sem sikerült kvótát szerezniük a poznani olimpiai pótkvalifikációs versenyen, így utóbbi szakágat mindössze egy versenyző képviselheti majd a londoni játékokon.
Bővebben...
Férfi kosárlabda NB I - A Szombathely másodszor vagy a Szolnok negyedszer
Pénteken rajtol el a férfi kosárlabda NB I három sikerig tartó döntője, melynek végén a Szombathely a második vagy a címvédő Szolnok a negyedik aranyérmét ünnepelheti majd.
Bővebben...
London 2012 - Hét magyar birkózó, hét éremesély
A reméltnél ugyan egy kicsit kisebb, de nagyon erős birkózó válogatott utazhat el a londoni olimpiára, melyen elsőként a kötöttfogású Módos Péter és Bácsi Péter éppen 80 nap múlva lép szőnyegre.
Bővebben...