Fölényes győzelem a címvédő felett
Hazai pályán magabiztos győzelmet aratott a Mezőkövesd-Zsóry női csapata a bajnok Kurityán ellen.
Nem forgott veszélyben a Mezőkövesd-Zsóry győzelme a nyáron meggyengült bajnoki címvédő Kurityán ellen. Az első félidő elején kétgólos előnyhöz jutott a hazai csapat, majd a második játékrész első öt percében el is dőlt a három pont sorsa. A vendégek 7-1-es állást követően az utolsó öt percben szépítettek.
Mezőkövesd-Zsóry - Kurityán SE 7-3 (2-0)
Mezőkövesd, 50 néző, vezette: Fodor L.
Mezőkövesd: Molnár (k), Kaló-Kaposvári, Berecz, Vaszilkó, Kriston, Pataki, Mikó, Jóna. Edző: Nyikes Mátyás
Kurityán: Béres (k), Gajdos, Bárdos, Miczán, Földi M., Földi Zs., Herman, Keresztes, Pozsgai. Edző: Pauli István
Gólok: Berecz 3, Kriston 3, Kaló-Kaposvári 1 ill. Miczán, Földi M, Földi Zs.
Pauli István: Gratulálok a Mezőkövesdnek, ma ennyire tellett tőlünk.
Nyikes Mátyás: Végre felszabadultan fociztunk, nagyszerű támadójátékunknak köszönhetően győztünk, akár két számjegyű is lehetett volna a különbség. Duchony helyett Molnár Tímea védett, kicsit féltünk az elején, ezért már félpályánál letámadtuk az ellenfelet, hogy ne jusson lövéshez, Berecz is kissé visszavontabban játszott. A gólokról nem tehetett. Tizenkét éves csatárunk is nagyon jól játszott, nem sok hiányzott neki a góllövéshez.
Legfrissebb kövesdi hírek
Legfrissebb országos hírek
Friss kommentek
- Péntek: FTC-PLER - Kecskeméti KSE 34-22 Szombat: M...
By Acsa - FTC-PLER - Kecskeméti KSE 31-26 MKB Veszprém KC - ...
By baki - FTC-PLER - Kecskeméti KSE 35-22 MKB Veszprém KC - ...
By norbi1st - FTC-PLER - Kecskeméti KSE 32-24 Szombat: MKB Veszp...
By csakakovesd - Varioauto Pécs KC – Tatai HAC 32-25 Orosházi FKSE ...
By baki








