Jó csapatokkal játszhat a Lovehunter
Csütörtökön megkezdi szereplését az EMF Bajnokok Ligájában a Lovehunter.
Kisorsolták a csütörtökön kezdődő Minifutball Európai Bajnokok Ligája csoportjait a szlovéniai Catezben. A mezőkövesdi Lovehunter csapata Romániából, Boszniából és Montenegróból kapott ellenfelet és a P csoportba nyert besorolást. A tornán összesen hatvannégy csapat vesz részt. A kövesdi csapatnak alaposan belehúztak, hiszen a sorsolási szabályok miatt végül két csapatot kapott az első kalapból, a román bajnok, válogatottakkal felálló MAV Sportot Temesvárról, illetve a Sunnylandot Boszniából, amelynek keretében szintén kiváló, válogatott futsalosok, illetve korábbi első osztályú nagypályás focisták vannak. A két erős csapat mellé megkapták a harmadik kalapból a montenegrói FC Valtert, amely szervezett játékával jutott ki a podgoricai kispályás bajnokságból. Az ellenfelek már rutinosak, hiszen tavaly is ott voltak a bajnokok tornáján.
MAV Sport Temesvár (Románia) - Lovehunter szeptember 6. 12:00
Sunnyland (Bosznia-Hercegovina) - Lovehunter szeptember 6. 16:00
Valter (Montenegró) - Lovehunter szeptember 7. 12:00
A mérkőzéseket várhatóan itt lehet majd élőben nézni: https://www.youtube.com/channel/UCPffV6AiSNwet6Om-7P2YJA/videos
Legfrissebb kövesdi hírek
Friss kommentek
- Először is gratulálok a győzelemhez, csak így tová...
By Gáspár István - Jó lenne,ha az edző a várható összeállítást is köz...
By takács pál - Nagyon jó lenne,ha az edző közölné a várható össze...
By nagyapó 87 - :-) Grratulalok, nagyszerű voltál.
By Kaló Laszló - Hajrá Laci! Most is személyesen foglak buzdítani a...
By Varga Mátyás