Vereségek után érkezik a Veszprém
Kedden este az idén hullámvölgyben lévő Veszprémet fogadja a Mezőkövesdi KC.
Buday Dániel: Gödörben vannak a saját szintjükön, de ki fognak ebből jönni, ehhez minden adott a klubnál. Lélektanilag nem egyszerű nekik játszani, új edzőjük van, akivel eddig kétszer kikaptak a bajnokságban, ami a Veszprémmel ritkán fordul elő. Úgy kalkulálok, hogy ide teljes állománnyal érkeznek és már a mérkőzés elején biztosan 100 százalékot adnak és utána forgatják a csapatot, nem úgy, mint az elmúlt években, hogy a cserékkel kezdtek. Nekik is szükségük van győzelem ízére, hogy összeszokjanak, még jobbak legyenek, gyakoroljanak, s önbizalmat szerezzenek bizonyos játékosok. Ezzel együtt mi is felkészültünk a magunk szintjén, jó kézilabdát, közönségszórakoztató meccset szeretnénk. Semmi nyomás, elvárás nincs velünk szemben, az alappilléreket, amit eddig is megköveteltem, ezután is meg fogom. Azt mondtam a fiúknak, azt a harciasságot, akaratot, egymásért való küzdést, amit itthon mutattunk, elvárom. Hibázni lehet, biztos hagyunk ki ziccert, csinálunk buta hibákat, de visszafutni, faultolni lehet. Bizonyos gyakorolt, játékelemeket szeretnék viszontlátni. Lehet nem fognak sikerülni egy ilyen csapat ellen, de a következő, saját kaliberű csapatok elleni mérkőzéseken tudunk belőlük profitálni. Büszkének kell lenni, hogy ilyen csapatot fogadhatunk, a közönség is élőben láthatja őket. Jó találkozó lesz.
Eddigi bő két hét telt el a szünetünkből, a válogatottaknak extra terhelésük volt, akik itthon maradtak azokat próbáltuk fizikálisan és sérülésügyileg is rendbe tenni. Volt egy rövid szünetünk is, de szombat-vasárnap is edzettünk, próbáljuk felvenni a ritmust, s az a cél, hogy annak a csúcsa Komló elleni meccs legyen. A fejeket nehéz tűzben tartani, addig próbálunk fizikálisan, taktikailag is mindent a helyére tenni. Igazoltunk egy fiatal, tehetséges, válogatott kapust, Győri Kristófot (NEKA), ő is szerepet kap kedden. Tóth Koppányról nem tudni száz százalékosan, mi a baj, de nyilvánvaló, hogy kihagyása hosszabb ideig tart. Míg az orvosok nem mondanak biztosat, addig én sem tudok.
Legfrissebb kövesdi hírek
Friss kommentek
- Először is gratulálok a győzelemhez, csak így tová...
By Gáspár István - Jó lenne,ha az edző a várható összeállítást is köz...
By takács pál - Nagyon jó lenne,ha az edző közölné a várható össze...
By nagyapó 87 - :-) Grratulalok, nagyszerű voltál.
By Kaló Laszló - Hajrá Laci! Most is személyesen foglak buzdítani a...
By Varga Mátyás