Jól futottak a kövesdiek Siófokon
Rekord számú résztvevő indult az idei Balaton Maratonon, Takács András a 16. lett 42 kilométeren.

Fotó: futanet.hu
A november 19-20-ai siófoki szezonzáró futóbulira idén közel 3100-an neveztek be, ami 4600 futást jelent öt távon, kilenc különböző futószámra, ebből a vasárnapi félmaratonra közel 1600 nevezés érkezett, mindkettő rekord az esemény történetében. A futókat a hideg és ködös időjárás sem tudta visszatartani attól, hogy a Balaton partján búcsúztassák a 2011-es futószezont.
A 42 kilométeres maratont két nap alatt három részletben lehetett teljesíteni, egyéniben vagy párban. A 21 kilométeres félmaratont ugyancsak egyéniben és párban lehetett futni, egyben vagy két részletben. A 14 kilométeres harmadmaratonon egyéniben és párban lehetett indulni, a 10,5 kilométeres negyedmaratont és a 7 kilométeres hatodmaratont egyéniben lehetett teljesíteni.
Mezőkövesdet két futó képviselte, a METRI-s Takács András az előkelő 16. helyen végzett maratoni távob, 2 óra 49 perc 54 másodperces eredménnyel. A félmaratont 1:27:51-es időeredménnyel teljesítette. A másik kövesdi résztvevő, Nyeste Gyula szintén a 42 kilométeres távon állt rajthoz, ő 3:16:13-mal zárt, amely a 79. helyet jelentette. A 21 kilométert 1:41:30 alatt futotta le. A maratoni távot 461-en teljesítették, a férfi mezőny 319 tagú volt.
futanet.hu
Legfrissebb kövesdi hírek
Legfrissebb országos hírek
Friss kommentek
- Péntek: FTC-PLER - Kecskeméti KSE 34-22 Szombat: M...
By Acsa - FTC-PLER - Kecskeméti KSE 31-26 MKB Veszprém KC - ...
By baki - FTC-PLER - Kecskeméti KSE 35-22 MKB Veszprém KC - ...
By norbi1st - FTC-PLER - Kecskeméti KSE 32-24 Szombat: MKB Veszp...
By csakakovesd - Varioauto Pécs KC – Tatai HAC 32-25 Orosházi FKSE ...
By baki







