Kupadöntőbe vágyik Csengeri Petra
Szeretne a kupadöntőbe jutni csapatával Csengeri Petra, aki szerint a BSE sem lenne legyőzhetetlen a fináléban.

Fotó: Gödöllői Hírek
A hétvégi Magyar Kupa négyes döntőre készül Csengeri Petra, a TEVA Gödöllői RC szélső ütőjátékosa. A gödöllőiek az elődöntőben a házigazda Vasast kapták, míg a másik ágon a bajnok BSE a Nyíregyházával találkozik.
- Az alapszakasz vége óta 2 hét állt rendelkezésünkre a felkészüléshez. Napi 2-3 órás edzéssel készülünk és a 2 hét alatt két edzőmeccset is játszottunk. Múlt hét szerdán az UTE ellen játszottunk egy 3:2-s meccset, amit megnyertünk, ezen a héten szerdán pedig a Kandó fiú csapatával találkoztunk, s kikaptunk 3:1-re. Részt vettünk egy közös csapatépítő tréningen is, amelyen egy pszichológus is segítségünkre volt, nagyon bízom a csapatban. A Vasas elleni elődöntőben mindenképpen nehéz mérkőzésre számítok, mert nagyon sok tapasztalatot szerezhettek a nemzetközi porondon. Sajnos vannak sérültjeik, de biztosan játszani fognak, ennek ellenére bízom a csapatom tudásában és küzdeni tudásában,a miből már nem egyszer jelesre vizsgázott, szóval bizakodó vagyok - mondta el Csengeri Petra. Amennyiben továbbjutnak, a papírforma szerint a BSE-vel találkozhatnának.
- Azon a meccsen bármi megtörténhet, úgy gondolom. Nagyon jó csapat és ezidáig nem tudtunk nyerni ellenük, de most talán fordulhat a kocka - bizakodott a kövesdi játékos.
A bajnokságban egy Miskolc elleni párharc következik számukra a rájátszásban, arra számít, hogy három mérkőzésen továbbjutnak ellenük, nincs más lehetőségük.
Legfrissebb kövesdi hírek
Legfrissebb országos hírek
Friss kommentek
- Péntek: FTC-PLER - Kecskeméti KSE 34-22 Szombat: M...
By Acsa - FTC-PLER - Kecskeméti KSE 31-26 MKB Veszprém KC - ...
By baki - FTC-PLER - Kecskeméti KSE 35-22 MKB Veszprém KC - ...
By norbi1st - FTC-PLER - Kecskeméti KSE 32-24 Szombat: MKB Veszp...
By csakakovesd - Varioauto Pécs KC – Tatai HAC 32-25 Orosházi FKSE ...
By baki







